A hőség, a forróság ellenére felmentem a fa tetejére a levelek közé. Éreztem a leveleket és éreztem azt is, hogy ez csak egy ideiglenes állapotuk, hogy le fognak hullani, hogy nem tartoznak végérvényesen a fához. Lehullanak, és por lesz belőlük. Visszatértem hát a stabil részekhez. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a termésnél vagyok. Benne voltam a gyümölcsben. Éreztem, hogy lehullok, hogy elveszítem az addigi biztonságot, és a földre kerülök. Éreztem, hogy beletaposnak a földbe. Mivel jobb ez, mint levélnek lenni? Elszakadni, és soha vissza nem térni a biztonságot adó ágak közé? Ez méltánytalan. Ez maga a hiábavalóság. Mert könnyű erőtől duzzadó gyümölcsként remélni, hogy ez mindig így lesz. Aztán megtörtént a csoda. Éreztem, hogy lezuhanok, a földbe tipornak, de ez volt az ára annak, hogy kiszabaduljon a mag, aminek a testem a bölcsője volt, de már csak börtöne. A magból új élet hajtott ki, szárba szökkent és az ég felé tört. Átéltem az élet körforgását. Arra eszméltem, hogy újból termés voltam.
Egy pap áll az emelvényén. Bal kezében a szent szövegeit tartalmazó arany tekercs, a jobb kezében az élet kelyhe. Nyakában hitének szimbólumát viseli, a lefelé mutató nyitott tenyeret. A Főpap a csatorna az isteni hang és nyájának emberei között. Arra szólít fel bennünket, hogy mélyebbre ássunk, hogy megtudjuk, vajon az általa közvetített szavak a legmagasabb jóság szívéből származnak-e. A kehelyben tartja az érzelmek felszabadításának elixírjét, az élet vizét. A tekercs tartalmazza a tanításait, a szent szövegeket, melyek generációról generációra öröklődnek. Amikor hallgatjuk, megkapjuk az üzenetet és eldönthetjük milyen igazságokat hordoz számunkra. Jelentés: tanítás, a megfelelő eszközök használata az üzenet közvetítésére, az isteni üzenetek csatornája.
McClane Moszkvába érkezik, hogy találkozzon a fiával, aki éppen egy szakállas férfit menekít ki a bíróságról. Hirtelen lövöldözés kezdődik, negyedórás üldözés jön, majd poénosnak szánt, összefüggéstelen mondatokat vágnak egymáshoz a szereplők, lerombolnak néhány épületet és megölelik egymást a lenyugvó nap fényében. Bruce Willis soha nem látott unalommal idézi fel hajdani szerepét, és közben a szájába adott félmondatokkal küzd. Bár magából a filmből nem derül ki, a végeredménynél sokkal szórakoztatóbb előzetesek alapján úgy tűnik, a filmmel a technikai kütyükre, a nyálas érzelmekre és az önmarcangoló tépelődésre fittyet hányó férfihős térne vissza a vászonra – az a sekélyes katonarobot, akire épp az üvegszilánkokon taposó McClane mondott nemet. Tanulságos a drágán adott élet körforgása: a hős a terrorizmus és a gazdasági válság tépázta önbizalmat épp a hidegháborút idéző módszerekkel szerezné vissza. 1988-ban McClane Moszkvából az amerikai nagyvárosba hozta vissza az akciót, most visszaviszi oda.